4.*Ovidia alias Tóth Zsuzsanna: Csillaggyermeket neveltem c feljegyzései
Végre hazamehettünk. Boldog voltam.
Megkezdődtek a szürke hétköznapok. Tettem a dolgom, amit ilyenkor tenni kell. Azonban a baba rengeteg figyelmet követelt magának.
Már ekkor sem működtek az eddig jól bevált módszerek. Az volt az érzésem, hogy Máté felülírja eddigi rendszerünket.
Nagyon sokat sírt, de ezt nem lehetett úgy kezelni, mint aki "csak" figyelemfelhívásból teszi. Valami volt mögötte. Valahogy nem érezte magát jól úgy, ahogy én gondoltam, hogy jó neki. Kiharcolta magának a kocsiban való tologatást, a rajtam való alvást. Csak így tudott megnyugodni. A család többi tagja nyugalmának érdekében sok választásom nem volt. Félmegoldásokkal egyébként sem elégedett meg, csak azzal, amit ő akart.
Teltek a hetek, a hónapok. Már ekkor is jellemző volt rá, hogy más, hogy furcsa. Nem tudtam még, hogy mi ez, csak éreztem valamit.
A családban is kialakult egy érdekes helyzet. Nem akarták elfogadni, hogy ez a gyerek több figyelmet követel magának. Nem értették, hogy mi történik. Csak a lányom volt nyitott erre az érzésre és ő volt az egyetlen, aki együttműködött velem és Mátéval.
Elérkezett az első karácsony. Máté ekkor 9 hónapos volt. Kétméteres fát vettünk. Szépen feldíszítettük, de ő szinte észre sem vette. Kúszott-mászott a földön, a fa alatt lévő játékokat a szájába vette, szétdobálta. Csak annak szentelt figyelmet, aminek kereke volt és azt átszellemülten pörgette.
Az első évében is, mint később is, nagyon sokszor volt beteg. Az enyhe náthától a gégegyulladásig. Hőemelkedéstől a magas lázig. Ilyenkor én is teljesen legyengültem, teljesen átvettem az ő gyötrelmeit. Szerettem volna helyette küzdeni a betegséggel. Őt pedig megóvni.
Elérkezett az első születésnapja. Ekkor már nagyon feltünő volt, hogy korához képest le van maradva a fejlődésben, de volt benne valami kifinomult intelligencia. Igaz, hogy nem beszélt, de mégis kommunikált. Mindent a tudomásomra hozott szavak nélkül is.
Ekkorra már teljesen egymásra hangolódtunk és én is az ő nézőpontjából kezdtem látni magam körül a világot. Nagyon csodálkoztam, hogy eddig mennyire megfelelt nekem az az életmód, amiben és ahogyan éltem.
Végre hazamehettünk. Boldog voltam.
Megkezdődtek a szürke hétköznapok. Tettem a dolgom, amit ilyenkor tenni kell. Azonban a baba rengeteg figyelmet követelt magának.
Már ekkor sem működtek az eddig jól bevált módszerek. Az volt az érzésem, hogy Máté felülírja eddigi rendszerünket.
Nagyon sokat sírt, de ezt nem lehetett úgy kezelni, mint aki "csak" figyelemfelhívásból teszi. Valami volt mögötte. Valahogy nem érezte magát jól úgy, ahogy én gondoltam, hogy jó neki. Kiharcolta magának a kocsiban való tologatást, a rajtam való alvást. Csak így tudott megnyugodni. A család többi tagja nyugalmának érdekében sok választásom nem volt. Félmegoldásokkal egyébként sem elégedett meg, csak azzal, amit ő akart.
Teltek a hetek, a hónapok. Már ekkor is jellemző volt rá, hogy más, hogy furcsa. Nem tudtam még, hogy mi ez, csak éreztem valamit.
A családban is kialakult egy érdekes helyzet. Nem akarták elfogadni, hogy ez a gyerek több figyelmet követel magának. Nem értették, hogy mi történik. Csak a lányom volt nyitott erre az érzésre és ő volt az egyetlen, aki együttműködött velem és Mátéval.
Elérkezett az első karácsony. Máté ekkor 9 hónapos volt. Kétméteres fát vettünk. Szépen feldíszítettük, de ő szinte észre sem vette. Kúszott-mászott a földön, a fa alatt lévő játékokat a szájába vette, szétdobálta. Csak annak szentelt figyelmet, aminek kereke volt és azt átszellemülten pörgette.
Az első évében is, mint később is, nagyon sokszor volt beteg. Az enyhe náthától a gégegyulladásig. Hőemelkedéstől a magas lázig. Ilyenkor én is teljesen legyengültem, teljesen átvettem az ő gyötrelmeit. Szerettem volna helyette küzdeni a betegséggel. Őt pedig megóvni.
Elérkezett az első születésnapja. Ekkor már nagyon feltünő volt, hogy korához képest le van maradva a fejlődésben, de volt benne valami kifinomult intelligencia. Igaz, hogy nem beszélt, de mégis kommunikált. Mindent a tudomásomra hozott szavak nélkül is.Ekkorra már teljesen egymásra hangolódtunk és én is az ő nézőpontjából kezdtem látni magam körül a világot. Nagyon csodálkoztam, hogy eddig mennyire megfelelt nekem az az életmód, amiben és ahogyan éltem.
