8.*Ovidia alias Tóth Zsuzsanna: Csillaggyermeket neveltem c feljegyzései
*Ovidia, -Csillagemberek, -Csillaggyermeket neveltem,
A fiútestvérét sokáig nem szerette, mert az sem fogadta el őt olyannak, amilyen, hanem mindíg meg akarta nevelni a "kis elkényeztetett majmot". Ez a testvére hamarosan távoli iskolába került, egyre ritkábban találkoztak. A távolság is segített, de látva a fejlődést a testvére is kezdte elfogadni. Azóta őt is szereti.
Ezek a gyerekek olyan érzékeny kis adó-vevők, hogy a másik ember gondolatait, érzéseit veszik. Vétel után nem mindíg jön az adás, vagy nem az az adás jön, amit várunk. Ha a szülő mosolyog ugyan a gyerekére, de közben azt gondolja, hogy "te szegény, milyen kár, hogy ilyen vagy, de jó is lenne, ha "normális" lennél, de sajnállak" stb., akkor az amúgy is frusztrált gyerek mégjobban elbizonytalanodik.
Gyakran vádolják a szülőket -engem is sok vád ért, és ér még ma is- hogy elkényeztetik a gyermeküket. Egy autistát nem lehet olyan mértékben elkényeztetni, hogy az valaha is visszaéljen ezzel. Az autista gyerekek nagyon különlegesek, sokkal többre van szükségük mindenből, mintha normál gyerekek lennének.
A mi esetünkben ettől az "elkényeztetéstől" -attól, hogy megkapta a szükséges dolgokat az éppen aktuális érdeklődése szerint- hatalmas fejlődés indult be. És lett egy reménytelen esetből -3 éves kori prognózis- a mai napra egy jól kommunikáló, enyhén autisztikus fiatal.
Tudom, hogy vannak a mienktől súlyosabb esetek is. Nem minden gyerek tud eljutni erre a szintre. DE: a feltétel nélküli szeretet és elfogadás mindegyiknek segít, legalább a frusztráltság enyhítésében. A feltétel nélküli szeretet óriási erő!
És most azzal, amit mondok, lehet, hogy sokakból megdöbbenést váltok ki, de ez így igaz, én így éreztem és érzem most is: Mikor megtudtam a diagnózist: autizmus - örültem.
Örültem, hogy nekem adatott meg egy ilyen nem mindennapi gyermek nevelése. És akkor beindult a problémamegoldó mechanizmus: megtudni mindent az autizmusról, mindent megtenni azért, hogy a lehető legtöbbet segítsek a gyermekemnek. Nem siránkoztam azon, hogy miért nem olyan, mint a többi.
A lánytestvére nagyon ügyesen megfogalmazta: "el sem tudnám képzelni, hogy milyen lenne, ha "normális" gyerek lenne. Sokkal unalmasabb lenne az életünk."
Vannak nehéz helyzetek, vannak rossz napok. De egy autistával olyan dimenziók nyilnak meg az ember előtt, amit másképpen soha nem tapasztalna meg. Az autizmus egy olyan különleges utazás a világunk másik oldalára, ahová sehogy másképp nem jutnánk el és csak kiváltságosak vehetnek részt benne.
Az autistákkal színesebb a világ, csak szeretni kell őket és akkor megértjük.
*Ovidia, -Csillagemberek, -Csillaggyermeket neveltem,
A fiútestvérét sokáig nem szerette, mert az sem fogadta el őt olyannak, amilyen, hanem mindíg meg akarta nevelni a "kis elkényeztetett majmot". Ez a testvére hamarosan távoli iskolába került, egyre ritkábban találkoztak. A távolság is segített, de látva a fejlődést a testvére is kezdte elfogadni. Azóta őt is szereti.
Ezek a gyerekek olyan érzékeny kis adó-vevők, hogy a másik ember gondolatait, érzéseit veszik. Vétel után nem mindíg jön az adás, vagy nem az az adás jön, amit várunk. Ha a szülő mosolyog ugyan a gyerekére, de közben azt gondolja, hogy "te szegény, milyen kár, hogy ilyen vagy, de jó is lenne, ha "normális" lennél, de sajnállak" stb., akkor az amúgy is frusztrált gyerek mégjobban elbizonytalanodik.
Gyakran vádolják a szülőket -engem is sok vád ért, és ér még ma is- hogy elkényeztetik a gyermeküket. Egy autistát nem lehet olyan mértékben elkényeztetni, hogy az valaha is visszaéljen ezzel. Az autista gyerekek nagyon különlegesek, sokkal többre van szükségük mindenből, mintha normál gyerekek lennének.
A mi esetünkben ettől az "elkényeztetéstől" -attól, hogy megkapta a szükséges dolgokat az éppen aktuális érdeklődése szerint- hatalmas fejlődés indult be. És lett egy reménytelen esetből -3 éves kori prognózis- a mai napra egy jól kommunikáló, enyhén autisztikus fiatal.
Tudom, hogy vannak a mienktől súlyosabb esetek is. Nem minden gyerek tud eljutni erre a szintre. DE: a feltétel nélküli szeretet és elfogadás mindegyiknek segít, legalább a frusztráltság enyhítésében. A feltétel nélküli szeretet óriási erő!
És most azzal, amit mondok, lehet, hogy sokakból megdöbbenést váltok ki, de ez így igaz, én így éreztem és érzem most is: Mikor megtudtam a diagnózist: autizmus - örültem.
Örültem, hogy nekem adatott meg egy ilyen nem mindennapi gyermek nevelése. És akkor beindult a problémamegoldó mechanizmus: megtudni mindent az autizmusról, mindent megtenni azért, hogy a lehető legtöbbet segítsek a gyermekemnek. Nem siránkoztam azon, hogy miért nem olyan, mint a többi.
A lánytestvére nagyon ügyesen megfogalmazta: "el sem tudnám képzelni, hogy milyen lenne, ha "normális" gyerek lenne. Sokkal unalmasabb lenne az életünk."
Vannak nehéz helyzetek, vannak rossz napok. De egy autistával olyan dimenziók nyilnak meg az ember előtt, amit másképpen soha nem tapasztalna meg. Az autizmus egy olyan különleges utazás a világunk másik oldalára, ahová sehogy másképp nem jutnánk el és csak kiváltságosak vehetnek részt benne.
Az autistákkal színesebb a világ, csak szeretni kell őket és akkor megértjük.
