2. Huszonegy évvel ezelőtt

2*Ovidia alias Tóth Zsuzsanna: Csillaggyermeket neveltem c feljegyzései

... kaptam egy ajándékot

"Minden gyermek varázsa
vele együtt születik meg.
Ez vele érkezik. Ha elég bölcsek
vagyunk ahhoz, hogy ezt észre
vegyük és tápláljuk, akkor

ez a varázs vele fog maradni egész
életében. Ha tisztelni tudjuk
ezt a varázst,
akkor mi is részesévé válunk.

A varázs a saját gyermekedben van.
Neki saját, egyedülálló varázsa van,

különböző minden varázstól,
ami valaha létezett. Találd meg
az ő varázsát, és add neki a tiédet!"
/Glenn Doman: How to multiply your baby's intelligence/

Mivel különbözöl minden,
az idők kezdete óta teremtett lénytől,
senkihez sem vagy fogható!

Nem könnyű szavakba önteni azokat az érzéseket, amelyek bennem kavarognak, ha visszagondolok az elmúlt évekre.

21 évvel ezelőtt kaptam egy ajándékot: megszületett a harmadik gyermekem.

Előzmények:
Megmagyarázhatatlannak tűnő belső késztetés előzte meg. Akkor nem is gondolkodtam ezen a belső hangon, ma már tudom, hogy miért volt.

A környezetem értetlenül állt, hiszen racionális magyarázatot nem találtak arra, hogy 9 és 11 éves, egy lány, egy fiú gyermekem után, miért vágyom még egy gyermekre. Nembeszélve a koromról, 32 éves voltam ekkor.

A babavárás nem volt egyszerű, mert a kilenc hónap alatt folyamatosan beteg voltam. Nagyon meggyötörte a testemet ez az állapot.

Azonban engem hatalmas boldogsággal töltött el, hogy gyermekem lesz. A kilenc hónap alatt olyan belső kapcsolatom volt a babával, amilyen az előző két gyermekemnél nem volt.

Első perctől biztos voltam abban is, hogy fiam lesz.

A név is jött "magától": Máté.

3. Egyetlen fontos volt számomra: a kisfiam

3.*Ovidia alias Tóth Zsuzsanna: Csillaggyermeket neveltem c feljegyzései

Érzések:
Valami belülről azt súgta, hogy ez a szülés nem lesz sima. Ott lebegett a császármetszés lehetősége. Orvosilag nem volt alátámasztva, csak én éreztem. Így fel is készültem: vasinjekciókat kértem, hogy később ne kelljen vért kapnom. EKG vizsgálatot kértem a szívritmuszavarom miatt. Felkészültem az altatásra, műtétre.

A szülés:
Elérkezett az idő, de a baba nem jelezte, hogy jönne. A kórházban többszöri próbálkozás után sem indult meg a szülés. Egy vizsgálatkor véletlenül derült ki, hogy a baba arctartásos, ezért csak császármetszéssel tud megszületni (minden 500. szülésre jut egy arctartásos). Míg vártunk a műtőre az orvosok egymásközött, de hallótávolságon belül megbeszélték, hogy a baba biztos vízfejű, ezért nem fért be a szülőcsatornába a feje. Ez a megjegyzés döbbentett rá arra, hogy igen, itt tényleg nincs rendben valami. És ez a baba nem mindennapi, az biztos.

Amikor először megláttam: egy gyönyörű, formás kis vasgyúrót foghattam a kezemben. Mindene tökéletes. Olyan intenzitással szopott, hogy a tejcsatorna-rendellenesség ellenére is beindult a tejelválasztás. Két hétig biztosítva így magának az anyatejet.

Minden alkalommal, amikor kezembe foghattam egy élénk tekintetű baba nézett vissza rám. Ilyenkor én szinte elolvadtam, elfelejtettem mindent, nem fájt semmi. Nagyon rossz érzés volt, amikor elvitték tőlem. Nem akartam elengedni. De ő sem akart elmenni. Mellettem mindig rendben volt, ahogy elvitték, sírt. De ez volt a szabály.

Az ötödik napon letisztultak az események bennem. Rádöbbentem, hogy mindkettőnk élete hajszálon múlott. Olyan sírórohamot kaptam, amit alig tudtam abbahagyni. De amikor elmúlt, megkönnyebbültnek, erősnek éreztem magam. Mintha újjászülettem volna.

Egyetlen fontos volt számomra: a kisfiam.

7. A probléma nem büntetés

7.*Ovidia alias Tóth Zsuzsanna: Csillaggyermeket neveltem c feljegyzései

1993. volt ekkor.

Azt, hogy mit tettem a diagnózis megtudásakor, jól illusztrálja egy visszaemlékezésem, amit 2000-ben írtam erről az időszakról. Ma sem tudnám jobban összefoglalni.

A probléma nem büntetés, hanem feladat, amit meg kell oldani!
Nekem olyan szerencsés természeten van, ha jön egy probléma az életemben, akkor rögtön ráhangolódom és azon töröm a fejem, milyen úton-módon lehet ezt megoldani. Míg a körülöttem lévők azon bánkódnak, siránkoznak, hogy mi történt, letaglózva állnak, én már tettem egy kört a probléma körül.

Többoldalról megnézve a dolgot már terveim vannak, hogyan lehetne megoldani. Visszatérve gondolatbeli körutamról csodálkozva látom, hogy a többiek még mindíg a problémán rágódnak. És amilyen gyorsan megtettem ezt a gondolatbeli kört, olyan gyorsan intézkedni kezdek. Valahogy mindíg tudom, hogy kit kell felhívni, kinek kell levelet írni. -És most bocsánatot kérek az előzőekben leírtak miatt, nem magamat akarom dicsőíteni, de meggyőződésem, hogy ennek a természetemnek köszönhetem, hogy odáig eljutottunk, ahol most tartunk.

Mivel az autizmussal a harmadik gyermekem ismertetett meg, így volt már tapasztalatom a gyermeknevelésben, mert két testvére nem volt autista. Így igen hamar feltűnt a másság: a megkésett fejlődés, a dührohamok, a nembeszélés, a szobatisztaságra való hajlam teljes hiánya, ajtócsapkodások, fejének falbaverése, sikítozások, a kommunikáció sérülése, a veszélyérzet teljes hiánya, értelmetlen, vigasztalhatatlan sírásai, hiperaktív magatartása. A szokványos, normális 0-3 éves korban megszokott, elvárt viselkedéstől való teljes eltérés.

Nem bánkódtam emiatt, nem találgattam, hogy egy "normális" gyerek mit tudna már ebben a korban. Sőt még azt sem emlegettem fel, hogy másik két gyermekem miket tudott már ekkor.

Ekkor mit tettem? Majd apránként a család többi tagja is, nem kis harc árán belátta, jobb követni a példámat. Elfelejtettem mindent, amit addig tudtam, tapasztaltam, olvastam a gyermeknevelésről. Ezek helyébe lépett a megérzés, az ösztön szava. Tiszta lappal indultunk. Nem a gyerektől vártam el, hogy "normálisan" viselkedjen, hanem a gyerek által produkált viselkedést tartottam normálisnak és magamat változtattam meg. A környezetét pedig biztonságossá alakítottam át.

Én teljesen ráhangolódtam a gondolataira, az ő logikája szerint kezdtem gondolkodni, az ő szemével kezdtem látni a világot. Döbbenetes volt a felismerés: más valóság is létezik, nemcsak az eddig megszokott. Arról az oldalról a normálisnak mondott élet és a normálisan viselkedő, reagáló emberek voltak furcsák, mások. Igaz, hogy nem beszélt, de tudtam a gondolatait, a szeméből láttam, mit szeretne, mi okozna neki örömöt. Ezután annyira egyértelmű lett, hogy miért dühöng. Az Ő fejével gondolkodva én is dühöngtem volna azokon a dolgokon.

Rengeteget tanultam tőle, türelmesebbé tett. Amit tőle tanultam, soha sehonnan nem tudtam volna meg. Nélküle szegényebb lenne az életem. Minőséget adott. És nagyon fontosnak tartom azt is, hogy fogantatása pillanatától nagyon szerettem. Nem állítottam fel mércét, hogy minek feleljen meg, ha majd megszületik. Nem voltak elképzelések, elvárások, tervek. Olyannak szerettem, amilyen lett, mert úgy volt aranyos, ahogy volt. Mert olyan aranyosan tudott mosolyogni, mert olyan sok szeretetet tudott adni és elfogadni. Igen, az autista is képes erre! Ilyen minőségű szeretetet csak autista tud adni.

Szeret és nem érdekből. Szeret őszintén, tisztán, ártatlanul. Szeret és mégjobban szeret, ha érzi, hogy őt is feltétel nélkül szeretjük, elfogadjuk olyannak, amilyen. A szeretet összehasonlításkor szertefoszlik. A kölcsönös bizalom és szeretet segítségével pedig nagyon sokat lehet javítani a gyerek állapotán. Ha feltétel nélkül szeretjük, csak akkor bízhatunk abban, hogy fejlődni fog, bármilyen kicsi lépésekben, de fejlődik, változik.

8. Család

8.*Ovidia alias Tóth Zsuzsanna: Csillaggyermeket neveltem c feljegyzései
*Ovidia, -Csillagemberek, -Csillaggyermeket neveltem,

A fiútestvérét sokáig nem szerette, mert az sem fogadta el őt olyannak, amilyen, hanem mindíg meg akarta nevelni a "kis elkényeztetett majmot". Ez a testvére hamarosan távoli iskolába került, egyre ritkábban találkoztak. A távolság is segített, de látva a fejlődést a testvére is kezdte elfogadni. Azóta őt is szereti.

Ezek a gyerekek olyan érzékeny kis adó-vevők, hogy a másik ember gondolatait, érzéseit veszik. Vétel után nem mindíg jön az adás, vagy nem az az adás jön, amit várunk. Ha a szülő mosolyog ugyan a gyerekére, de közben azt gondolja, hogy "te szegény, milyen kár, hogy ilyen vagy, de jó is lenne, ha "normális" lennél, de sajnállak" stb., akkor az amúgy is frusztrált gyerek mégjobban elbizonytalanodik.

Gyakran vádolják a szülőket -engem is sok vád ért, és ér még ma is- hogy elkényeztetik a gyermeküket. Egy autistát nem lehet olyan mértékben elkényeztetni, hogy az valaha is visszaéljen ezzel. Az autista gyerekek nagyon különlegesek, sokkal többre van szükségük mindenből, mintha normál gyerekek lennének.

A mi esetünkben ettől az "elkényeztetéstől" -attól, hogy megkapta a szükséges dolgokat az éppen aktuális érdeklődése szerint- hatalmas fejlődés indult be. És lett egy reménytelen esetből -3 éves kori prognózis- a mai napra egy jól kommunikáló, enyhén autisztikus fiatal.

Tudom, hogy vannak a mienktől súlyosabb esetek is. Nem minden gyerek tud eljutni erre a szintre. DE: a feltétel nélküli szeretet és elfogadás mindegyiknek segít, legalább a frusztráltság enyhítésében. A feltétel nélküli szeretet óriási erő!

És most azzal, amit mondok, lehet, hogy sokakból megdöbbenést váltok ki, de ez így igaz, én így éreztem és érzem most is: Mikor megtudtam a diagnózist: autizmus - örültem.

Örültem, hogy nekem adatott meg egy ilyen nem mindennapi gyermek nevelése. És akkor beindult a problémamegoldó mechanizmus: megtudni mindent az autizmusról, mindent megtenni azért, hogy a lehető legtöbbet segítsek a gyermekemnek. Nem siránkoztam azon, hogy miért nem olyan, mint a többi.

A lánytestvére nagyon ügyesen megfogalmazta: "el sem tudnám képzelni, hogy milyen lenne, ha "normális" gyerek lenne. Sokkal unalmasabb lenne az életünk."

Vannak nehéz helyzetek, vannak rossz napok. De egy autistával olyan dimenziók nyilnak meg az ember előtt, amit másképpen soha nem tapasztalna meg. Az autizmus egy olyan különleges utazás a világunk másik oldalára, ahová sehogy másképp nem jutnánk el és csak kiváltságosak vehetnek részt benne.

Az autistákkal színesebb a világ, csak szeretni kell őket és akkor megértjük.

9. Lego kiállítás

9.*Ovidia alias Tóth Zsuzsanna: Csillaggyermeket neveltem c feljegyzései
*Ovidia, -Csillagemberek, -Csillaggyermeket neveltem,

Gondoltam, mostmár, hogy néven van nevezve a probléma, van diagnózis, nincs más teendő, mint megtalálni rá a "gyógyszert". Azt hittem, hogy csak meg kell találni azt a bizonyos helyet, ahol tudják, hogy mi az autizmus és náluk megvan rá az "ellenszer"=a fejlesztési program.

Azonban, ahogy elindultam ezen az úton, egyre beljebb és beljebb kerültem, egyre szövevényesebb lett ez a terület.

Kiderült, hogy igazából sehol sem tudnak mit kezdeni egy ilyen gyerekkel. Túlságosan hiperaktív, túlságosan öntörvényes ahhoz, hogy foglalkozni lehetne vele. Mindenki hárított. Sőt! Nyugtatóval akarták olyan állapotba hozni, hogy fejleszthető legyen. Én ezt természetesen nem engedtem meg. Ráadásul az is kiderült, hogy szinte senki sem tudja, hogy mi az autizmus és mit lehet vele kezdeni. Nekem kellett felvilágosítanom a szakembereket is. De annak ellenére, hogy tőlem várták a magyarázatot, jól ki is oktattak: "anyuka, maga ne olvasson szakkönyveket, magának nem az a dolga. Hagyja ezt a részt a szakemberekre."

Én pedig látva, hogy a szakemberektől semmit sem kapok, meg egyébként is, szerintem azt olvasok, ami engem érdekel és nem azt, amit mások engednek, vagy nem engednek, az összes fellelhető autizmus irodalmat beszereztem. Egyértelmű volt, hogy nincs kire, mire várni. (A szakemberek védelmében annyit, hogy akkoriban gyerekcipőben járt itt nálunk az autizmus.)

Számomra elképzelhetetlen, hogy egy ilyen horderejű kérdésnek, amelyben személy szerint érintett vagyok, ne nézzek utána és ne tudjak meg mindent.

Közben a lakóhelyünkön találtam egy gyógypedagógust és egy logopédust, akik így, ahogy volt elfogadták Mátét és próbálták korai fejlesztés címén fejlesztgetni heti egy alkalommal, 30 percben, vagy amennyit Máté kibírt.

Igy a fejlesztés java továbbra is ránk maradt otthon. Én és a lányom fejlesztgettük, ráérzés alapján.

Negyedik karácsonyon Lego vonatot kapott, amit nagyon szeretett órákig nézegetni, ahogy a sínen fut körbe körbe. A Lego és a kerekek pörgetése továbbra is a kedvence volt. Nagyon szerette a rajzfilmeket a tv-ben. A humorra nagyon fogékony volt, kedvenc újságja a Garfield lett.

Négy évesen játékvarrógépet kért és varrt rajta nagyon ügyesen.

Elérkezett az első felülvizsgálat ideje, egy év múlva. Ekkor 1994 volt, Budapestre mentünk, ahol éppen Lego kiállítás volt.

Nagyon élvezte, gyönyörködött a kiállításban. Otthon a saját Legoiból hasonlókat épített.

10. ...folyamatosan kerestem valakit

10.*Ovidia alias Tóth Zsuzsanna: Csillaggyermeket neveltem c feljegyzései

Négy és fél évesen kezdett beszélni. De ezt is különlegesen: magánhangzókkal mondta ki a szavakat, olyan hangsúlyozással, hogy rá lehetett ismerni a szavakra. Egyre többet kommunikált ezzel a furcsa szóhasználattal. A beszéd beindulásával a feszültségek is csökkentek benne. A szavak felfedezésével új szavakat is gyártott. Ezt is csak ketten értettük: én és a lányom. Próbáltunk verseket, meséket mondani neki, hogy fejlődjön a szavak ismerete, de befogta a szánkat, nem engedett mesélni.

A lányom pótmamaként viselkedett Mátéval. Olyan erős kapocs alakult ki köztük, ami még a mai napig is tart.

Sokszor volt olyan érzésem, hogy talán tévedés ez a diagnózis. Sokszor teljesen "normálisnak" tünt, azt leszámítva, hogy nem volt még mindíg szobatiszta és a beszéd is furcsaságokat mutatott.

Újra megvizsgáltattam egy szaktekintéllyel. Kiváncsi voltam az ő véleményére és tanácsára. Ő is megerősitette az autizmust. Szerinte azért találom néha "normálisnak", mert nagyon intelligens, csak az autizmusa miatt ez nem tud felszínre törtni. Azt ajánlotta, hogy normál óvodába járjon, mert a normál közösség húzóereje fejleszti.

A helyi óvodába fogadtak is minket. Vele együtt jártam az óvodába, mert egyedül nem maradt meg. Azonban óriási döbbenettel tapasztaltam, hogy mekkora a különbség a 3 éves gyerekek és az én majdnem 5 éves Mátém között.

Az óvodában is ugyanazt csinálta, mint otthon. Szétdobálta a játékokat, rohangált,a gyerekeket szinte észre sem vette, az óvónő szavait meg sem hallotta. Ő egy külön csoportot alkotott. Teljesen öntörvényesen viselkedett. Nem sokáig jártunk óvodába, mert nagyon megbetegedett és utána a téli időszakban nem vittem.

Továbbra is otthon fejlesztgettem, és heti egy alkalommal továbbra is mentünk a gyógypedagógushoz és a logopédushoz.

11. Szobatisztaság

11.*Ovidia alias Tóth Zsuzsanna: Csillaggyermeket neveltem c feljegyzései

"Na, mi van? Ellopták az összes pelenkát?"

Ez egy érdekes dolog volt nálunk.

Máté annyira ragaszkodott a pelenkához, hogy még a legnagyobb nyári melegben sem lehetett róla levenni. Próbáltam bilire ültetni, megfeszítette magát és torkaszakadtából ordított. Ajánlottak zenélő bilit is. Attól meg annyira megijedt, hogy egy hétig nem ment be abba a helyiségbe, ahol előzőleg a zenélő bili volt. A WC-től is félt.
Amerre jártam Mátéval, szakemberektől kérdeztem, hogy mit lehetne tenni? Soha senki nem mondta, hogy előfordul az autistáknál, hogy később lesznek szobatiszták. Használható tanácsot sehol sem kaptam. Kaptam viszont érdekest.
Az egyik helyen azt tanácsolták, hogy le kell róla tépni a pelenkát, itt most rögtön. Nem baj, ha ordít, nekem kell erősnek, határozottnak lennem, úgyis csak egy napig fog ordítani, aztán megszokja, hogy nincs pelenkája.
Másik helyen ezt tanácsolták: "el kell dugni a pelenkát, ne lássa, hogy van. Ha keresi, azt kell mondani, hogy elvitte a cica".
Harmadik helyen ezt a kritikát kaptam: "azért nem szobatiszta még, mert anyuka babázik, nem akarja, hogy felnőjön. Amíg pelenkázza, addig a pici babája marad. Vegye észre, hogy már nagyfiú. Itt és most rögtön tépje le róla a pelenkát!" "Kezdjen barátkozni a szellemi fogyatékosok bentlakásos iskolájának gondolatával, mert úgyis oda kell majd vinni. Minél előbb, annál jobb."
Végül az egyetlen épkézláb tanácsot egy védőnő barátnőmtől kaptam: "várni kell türelmesen, mert amíg a gyerek nem érett rá, addig hiába minden. És itt nem az évek száma számít."
A szakembereknek kellene a legjobban tudniuk, hogy erőszakkal semmit sem lehet elérni, csak mégnagyobb ellenállást és a tiltott dologhoz való mégnagyobb ragaszkodást. Nembeszélve arról a lelki traumáról, amit az erőszakoskodás okoz. A 3-6 éves időszakban éppen elég önmarcangoló gondolatom volt: "lehet, hogy mégis én bibázok el valamit, hiszen én vagyok vele éjjel-nappal. Vagy lehet, hogy van valami szervi baja?"
Jó lett volna egy megfelelő tájékoztatás. Akkor is próbálkoztam volna, hiszen minden normális szülőnek az a célja, hogy gyermeke minél önállóbb legyen minden területen.

Így aztán megint magamtól kértem tanácsot, mint már annyiszor, hiszen senki mástól nem kaptam.
Minden tisztábatevést összekötöttem a WC használatával. Szépen lassan, kis lépésekben haladtunk előre. Fél év alatt értem el, hogy nappalra szobatiszta lett.
Nagyon fontosnak tartottam, hogy erről a mi kis programunkról senki se tudjon. A sikereket sem vertem nagydobra. Csak a mi kettőnk dolga volt ez. Így nem lett beszédtéma a családban, nem fordulhatott elő, hogy valaki olyan megjegyzést tesz, amitől Máté elszégyelli magát és csődöt mond a programunk.
Az éjszakai szobatisztaság elérésében nagy segítség volt, hogy Budapestre költöztünk ideiglenesen. Itt a szoba közvetlen közelében volt a WC. Első este nem adtam rá pelenkát, el is dugtam, hogy ne lássa. Ő kérte, de megmagyaráztam neki, hogy olyan közel van a WC, könnyen ki tud menni, ha kell. Elalvás előtt többször kiment, és elfogadta ezt az új helyzetet.Hétvégére visszamentünk a régi lakásunkba. Ott kereste a pelenkát, de ott sem találta.

Ezzel a megjegyzéssel zárta le az ügyet: "Na, mi van? Ellopták az összes pelenkát?"
És soha többé nem kellett pelenka sem éjjelre, sem nappalra. 6 éves volt ekkor.

12. Iskolába kell(ene) menni

12.*Ovidia alias Tóth Zsuzsanna: Csillaggyermeket neveltem c feljegyzései

Iskolába kell(ene) menni

Máté 6. születésnapja környékén kértem egy felülvizsgálatot a Tanulási Képességet Vizsgáló Bizottságtól. Képességei kb. középső óvodásnak feleltek meg, ezért vártam a javaslatot, hogy hová írassam be.

A Bizottság véleménye: "A gyermek értelmi szintje autisztikus viselkedése miatt középsúlyos értelmi elmaradásra utaló szintet mutat. IQ nem mérhető, mivel hipermotilitása miatt nem lehet feladathelyzetben tartani. Gyógypedagógiai óvodai csoport megkísérelhető. Figyelme és együttműködő készsége fejlesztendő."

Ezzel a véleménnyel nem értettem egyet. Tudtam, hogy Máté el van maradva, de tudtam azt is, hogy nem középsúlyos értelmi fogyatékos. Azért látszik annak, mert öntörvényessége miatt csak azt csinálja meg, amihez kedve van, és nem azért nem csinálja meg a feladatot, mert képtelen rá, vagy nem érti a kérést. Én láttam benne az értelmet, hiszen én 24 órában voltam vele és figyeltem, nem pedig csak egy órát, mint a Bizottság.

Azért az ajánlott óvodát megnéztem. Lakóhelyünktől 20 km-re volt, bentlakásos óvoda. Körbevezettek, nagyon kedvesek voltak és szeretettel fogadták volna Mátét is. Azonban az ott lévő gyerekek tényleg középsúlyos értelmi fogyatékosok voltak. Egyértelmű volt, hogy ide egyáltalán nem való. És a bentlakás is teljesen elképzelhetetlen volt . Hiszen Máté csak velem tudott aludni, szorosan átölelve a nyakamat. Még így is sokszor nyugtalan volt éjjel, vagy vigasztalhatatlanul sírt.

/Erről jutott eszembe, hogy az együtt alvással kapcsolatban is kaptam egy országos szaktekintélytől egy "országos tanácsot". Nagyon helytelenítette, hogy Máté mellettem alszik. Tanácsa szerint úgy lehet erről leszoktatni, hogy minden nap tíz centivel arrébb kell húzni az ágyát az enyémtől és egyszer csak a másik szobában fogja találni magát. És többet nem fog mellém feküdni. /

A bentlakásos óvoda lehetőségét elvetve tovább keresgéltem. Találtam is egy budapesti egyesületet, akik kiharcoltak az egyik kerületben egy autista iskolát. Ők a szülőknek, gyerekeknek, leendő tanároknak egy ismerkedési hetet rendeztek Békés megyében. Mi is elmentünk, hogy megismerkedjünk a többiekkel. Jól éreztük magunkat az egy hét alatt, sokat beszélgettünk a sorstársakkal, láthattunk más gyerekeket is, akiknek ugyanez volt a diagnózisuk. Máté minden este haza akart menni, sírt szinte egész éjjel. De nappal nagyon jól érezte magát.

Jó is lett volna ez az iskola. De amikor az osztálytermet bemutatva rátértek a "magánzárkára", akkor hagytam ott őket. A "magánzárka" egy fém szekrényke, éppen akkora, amibe egy gyerek állva belefér, kilátni nem lehet, kívülről zárható. Ide az elképzelések szerint akkor kerül majd a gyerek, ha dühöngeni kezd. Addig marad itt, amíg le nem nyugszik. Majd visszamehet a többiek közé. Ezt a módszert középkori kínzásnak tartottam és ezek után nem tudtam megbízni a tanárok szakértelmében sem.

Logopédusunk segítségével lehetőségünk nyílott egy egyhetes lovaglóterápián való részvételre lakóhelyünkön.

Máté nagyon élvezte, úgy ült a lovon, mintha mindig ezt csinálta volna. Pedig akkor látott lovat először.

13. Könyvajánló

13*Ovidia alias Tóth Zsuzsanna: Csillaggyermeket neveltem c. feljegyzései

Egy nagyon érdekes könyv került a kezembe, amelyet most szeretnék elolvasásra ajánlani: Meg Blackburn Losey: A ma gyermekei (a különleges képességű gyermekek legújabb generációi)

Édesvíz kiadó 2008.

Az indigógyermekek voltak az előhírnökei a ma gyermekeinek: a kristály- és csillaggyermekeknek. Ezek a gyermekek egy teljesen más gondolkodásmóddal, érzékenységgel és más DNS-sel rendelkeznek. Hiperaktivnak, autistának, figyelemhiányosnak, rossznak bélyegzik őket, mert nem férnek bele a régi megszokott skatulyákba.

Akinek gyermek van, vagy gyermekekkel foglalkozik mindenképpen tanulságos a könyv elolvasása. Az itt leírtak segítenek a másság mögött meglátni az értéket.

Mindenki számára érthető nyelvezettel íródott. Kellemes időtöltés.