Barna, a felkészítő angyal ma azt mondta, hogy Dénes pár napon belül
elindulhatna végre a Földre.
Én nagyon megörültem,
hogy látok egy leérkezést.
Ez persze nem az igazi születés még, az csak kilenc hónap múlva lesz. Ez most az, amikor az embergyerek lelke beleköltözik az anyagi testének a csírájába, hogy aztán a kilenc hónap alatt felépítse azt. Utána bújik ki a világra, akkor lesz ember. Előtte magzatnak hívják, de akkor már a lelke odalent van.
Tanultuk, hogy van, aki közben gondolja meg magát, és akkor jön vissza, vagy nem jól figyelt az iskolában, és nem tud egy életképes testet megcsinálni, ezért muszáj visszajönnie. De ez mindig nagy szégyen, és az ilyen embergyerekek sietni szoktak vissza a Földre a pótvizsga után, hogy bebizonyítsák, jól is tudják csinálni.
Kérdeztem Dénest, hogy örül-e, hogy végre megszülethet. Azt mondta, nem az számít, hogy örül-e vagy sem, mert ez egy olyan fontos lépés, ami eldönti a sorsát. Az ilyet nem szabad elkapkodni.
Akkor Barna közbeszólt, hogy ez a leszületést már egyáltalán nincs elkapkodva. Kiderült, hogy Dénes már a harmadik éve készül rá, de még sosem volt elég biztos a dolgában. A szüleit is hosszasan kereste, mindegyikkel volt valami baja.
Anyának az egyik túl fiatal volt, a másik túl öreg. Ha sikeres volt a hivatásában, akkor attól félt, hogy nem lesz őrá elég ideje, ha nem volt neki fontos a munkája, akkor meg az volt a baja, hogy csak ővele akar majd foglalkozni, és a saját vágyait akarja vele megvalósíttatni. Apát még nehezebben talált. Erőset akart, aki majd megvédi, de félt, nehogy elfenekelje, ha valami bajt csinál. Azt akarta, hogy keressen sok pénzt, de legyen ideje este mesét olvasni neki.
Nagy nehezen azért kiválasztotta végre mind a két szülőt, de persze azok még nem ismerték egymást, nem is egy városban laktak. Barna és a két ember őrangyala nagyon sokat dolgozott azon, hogy összetalálkozzanak, és egymásba szeressenek.
De három éve megvolt már az esküvő, és azóta Dénes bármikor megszülethetne. A szülei is nagyon várják már.
Az ilyet a szülők érezni szokták, hogy ott áll a gyerekük megszületésre készen, csak nem értik, miért nem ért le még hozzájuk. Az anyukája esténként sírni is szokott bánatában, mert annyira szeretné már, hogy kisbabája legyen.
Amikor Dénes nem figyelt, Barna nekem elmondta, hogy már aggódik, mert a szülők egyre többet veszekednek, és ha Dénes nem határozza el magát hamarosan, lehet, hogy az őrangyalok sem tudják összetartani őket, és elválnak. Akkor pedig Dénes kezdheti elölről az egész keresést. Amikor ezt mondta, Barna nagyot sóhajtott, és maga elé nézett. Arra gondoltam, hogy Barna helyében én biztos lelöktem volna már Dénest a földi testbe, onnan csak nem jönne vissza gondolkodni.
Odamentem Déneshez beszélgetni, hátha tudok neki egy kis bíztatást adni, és közben gyakorlom az őrangyali tanácsadást is.
Megkérdeztem, miért nem mert eddig megszületni. Azt mondta, az első évben még nem lehetett biztos abban, hogy a szülei házassága tartós lesz, hiszen olyan sok manapság a válás. Aztán arra gondolt, hátha nem is szeretik a gyerekeket. Ezért megvárta, amíg a leendő anyukája húgának megszületik a gyereke. Akkor látta, hogy az anyukája milyen örömmel dédelgette a babát.
Aztán abban kezdett el kételkedni, hogy nem lesz őhozzá elég türelmük. Akkor Barna megbeszélte az őrangyalokkal, hogy vigyenek oda egy árva kölyökkutyát. Dénes látta, hogy az anyukája mennyire örült neki, és hogy az apukája akkor se verte meg a kutyát, amikor a szőnyegre pisilt, és akkor is csak kicsit kiabált, amikor az összerágta az ünneplő cipőjét. Meg innen föntről látta azt is, amikor az apukája titokban kekszet adott neki, az anyukája meg engedte a fotelba feküdni akkor, amikor az apukája nem volt otthon.
Szóval minden próbát kiálltak, és már nem talál több kifogást, amivel halasztani lehetne a megszületését. És ő is látta, hogy az anyukája éjszaka a fürdőszobában sírt, és nagyon sajnálta. Akkor majdnem leugrott, csak úgy, minden előkészítés nélkül.
Fel is ébresztette az apukáját, hogy amikor az anyukája visszamegy az ágyba, csinálják úgy, hogy leugorhasson. De sajnos nem sikerült, mert se Barna nem volt ott, se az őrangyalok, ezért amikor az apukája megsimogatta az anyukája hátát, az durcásan betakarózott csak, és azt mondta, fáradt, és semmihez sincs kedve.
Azóta viszont Dénes még nem érzett elég bátorságot magában az ugráshoz.
Kérdeztem, hogy akkor most mi tartja vissza? Csak nézett maga elé, fázósan összehúzta magát, pedig idefent mindig meleg van, és azt mondta: fél. Kérdeztem, hogy mitől? Hiszen olyan érdekes az a földi világ.
Elég furcsán nézett rám, és azt felelte, persze, egy halhatatlan angyalnak biztos érdekes.
De ő ott lenn megbetegedhet, megsérülhet, és végül mindenképpen meg fog halni. Amíg idefent van, végtelen az ideje, legfeljebb Barna noszogatja. De odalent már az emberi élete telik, és az valamikor véget fog érni. Ha nagyon szerencsés lesz - amire persze nincs garancia, - akkor talán megússza a kisebb gyerekbetegségekkel, egy-két torokgyulladással, náthával, aztán élhet felnőttként, házasodhat, talán gyereke is lehet, ha lesz egyáltalán valaki, aki őt választja apának. Aztán akkor féltheti a gyerekét, meg a feleségét, és dolgozhat azért, hogy jól éljen a családja. És sose tudhatja, mikor lesz vége az egésznek, mikor kell egyszer csak befejeznie.
Hallgattam Dénest, és nem nagyon tudtam neki mit felelni. Persze, hogy meg fog halni, minden ember meghal egyszer, ez az első szabály az Embertan könyvben. De addig olyan sok mindent megtapasztalhat, annyi mindent csinálhat. Az emberek megszületnek, élnek és meghalnak. Ezen sosem gondolkoztam, hogy ez miért van így. Az mindig sokkal jobban érdekelt, hogy az angyalok miért nem születhetnek meg a Földre.
Mondtam Dénesnek, hogy én szívesen megszületnék helyette.
Először rám meredt, aztán elkezdett nevetni. Most jöttem rá, hogy eddig még mosolyogni se láttam. De most olyan jókedvűen nevetett, hogy rám is rám ragadt, nekem amúgy se kell a szomszédba menni egy kis vidámságért. Így aztán együtt nevettünk addig, amíg a nagy viháncolásban majdnem legurultunk a tanulóhely felhőjéről. Akkor meg azon kellett nevetni, hogy mi lett volna, ha egyszer csak lehuppanunk a földre, köszönünk az embereknek, majd én kitárom a szárnyaimat, elkapom Dénes kezét, és a meglepett emberek orra előtt visszarepülünk ide.
Erre Dénes erősködni kezdett, hogy az én apró szárnyaimmal úgyse tudnám felemelni őt. De el kellett fogadnia, hogy amíg nincs emberteste, addig ugyanolyan könnyű ő is, mit az angyalok. Egyébként is, ha majd nagy őrangyal leszek, akkor ölbe tudok kapni egy embert, és meg tudom menteni. Persze, szigorúan csak vészhelyzet esetén, és láthatatlanul.
A nagy jókedvre odajött Barna is. Látszott, hogy ő is csodálkozik, nem látta még Dénest ilyen vidámnak ő se. Megkérdezte, mi újság, és Dénes nagy lendülettel kivágta, hogy eldöntötte végre, holnap megszületik. Azt már csak felém fordulva súgta, hogy ha már egy kisangyal is az ő helyére pályázik, mégsem lehet az olyan rossz.
Barnán látszott, hogy nagyon örül. Rögtön indult is, hogy megszervezze, minden rendben legyen.
Láttam, ahogy hamarosan megjöttek Dénes szüleinek az őrangyalai, és nagy tárgyalásba merültek. Az apukája őrangyala eleinte a fejét rázta, hogy nem jó, holnap valami fontos megbeszélése lenne a nagy Dénesnek, ezen múlhat az előléptetése. De Barna addig erősködött, amíg rábólintott, azt mondta, beszél a többi őrangyallal, hogy elhalasszák azt a tárgyalást. Barna bólogatott, hogy pont jó, így lesz egy szabad délutánja az apukának, és össze tud hozni egy romantikus estét a feleségének. Aztán már ugorhat is Dénes a földi világba. Úgy láttam, Dénes születésének Barna idefent legalább annyira örül, mint ahogy majd a szülei fognak odalent.
Tanultuk, hogy van, aki közben gondolja meg magát, és akkor jön vissza, vagy nem jól figyelt az iskolában, és nem tud egy életképes testet megcsinálni, ezért muszáj visszajönnie. De ez mindig nagy szégyen, és az ilyen embergyerekek sietni szoktak vissza a Földre a pótvizsga után, hogy bebizonyítsák, jól is tudják csinálni.
Kérdeztem Dénest, hogy örül-e, hogy végre megszülethet. Azt mondta, nem az számít, hogy örül-e vagy sem, mert ez egy olyan fontos lépés, ami eldönti a sorsát. Az ilyet nem szabad elkapkodni.
Akkor Barna közbeszólt, hogy ez a leszületést már egyáltalán nincs elkapkodva. Kiderült, hogy Dénes már a harmadik éve készül rá, de még sosem volt elég biztos a dolgában. A szüleit is hosszasan kereste, mindegyikkel volt valami baja.
Anyának az egyik túl fiatal volt, a másik túl öreg. Ha sikeres volt a hivatásában, akkor attól félt, hogy nem lesz őrá elég ideje, ha nem volt neki fontos a munkája, akkor meg az volt a baja, hogy csak ővele akar majd foglalkozni, és a saját vágyait akarja vele megvalósíttatni. Apát még nehezebben talált. Erőset akart, aki majd megvédi, de félt, nehogy elfenekelje, ha valami bajt csinál. Azt akarta, hogy keressen sok pénzt, de legyen ideje este mesét olvasni neki.
Nagy nehezen azért kiválasztotta végre mind a két szülőt, de persze azok még nem ismerték egymást, nem is egy városban laktak. Barna és a két ember őrangyala nagyon sokat dolgozott azon, hogy összetalálkozzanak, és egymásba szeressenek.
De három éve megvolt már az esküvő, és azóta Dénes bármikor megszülethetne. A szülei is nagyon várják már.
Az ilyet a szülők érezni szokták, hogy ott áll a gyerekük megszületésre készen, csak nem értik, miért nem ért le még hozzájuk. Az anyukája esténként sírni is szokott bánatában, mert annyira szeretné már, hogy kisbabája legyen.
Amikor Dénes nem figyelt, Barna nekem elmondta, hogy már aggódik, mert a szülők egyre többet veszekednek, és ha Dénes nem határozza el magát hamarosan, lehet, hogy az őrangyalok sem tudják összetartani őket, és elválnak. Akkor pedig Dénes kezdheti elölről az egész keresést. Amikor ezt mondta, Barna nagyot sóhajtott, és maga elé nézett. Arra gondoltam, hogy Barna helyében én biztos lelöktem volna már Dénest a földi testbe, onnan csak nem jönne vissza gondolkodni.
Odamentem Déneshez beszélgetni, hátha tudok neki egy kis bíztatást adni, és közben gyakorlom az őrangyali tanácsadást is.
Megkérdeztem, miért nem mert eddig megszületni. Azt mondta, az első évben még nem lehetett biztos abban, hogy a szülei házassága tartós lesz, hiszen olyan sok manapság a válás. Aztán arra gondolt, hátha nem is szeretik a gyerekeket. Ezért megvárta, amíg a leendő anyukája húgának megszületik a gyereke. Akkor látta, hogy az anyukája milyen örömmel dédelgette a babát.
Aztán abban kezdett el kételkedni, hogy nem lesz őhozzá elég türelmük. Akkor Barna megbeszélte az őrangyalokkal, hogy vigyenek oda egy árva kölyökkutyát. Dénes látta, hogy az anyukája mennyire örült neki, és hogy az apukája akkor se verte meg a kutyát, amikor a szőnyegre pisilt, és akkor is csak kicsit kiabált, amikor az összerágta az ünneplő cipőjét. Meg innen föntről látta azt is, amikor az apukája titokban kekszet adott neki, az anyukája meg engedte a fotelba feküdni akkor, amikor az apukája nem volt otthon.
Szóval minden próbát kiálltak, és már nem talál több kifogást, amivel halasztani lehetne a megszületését. És ő is látta, hogy az anyukája éjszaka a fürdőszobában sírt, és nagyon sajnálta. Akkor majdnem leugrott, csak úgy, minden előkészítés nélkül.
Fel is ébresztette az apukáját, hogy amikor az anyukája visszamegy az ágyba, csinálják úgy, hogy leugorhasson. De sajnos nem sikerült, mert se Barna nem volt ott, se az őrangyalok, ezért amikor az apukája megsimogatta az anyukája hátát, az durcásan betakarózott csak, és azt mondta, fáradt, és semmihez sincs kedve.
Azóta viszont Dénes még nem érzett elég bátorságot magában az ugráshoz.
Kérdeztem, hogy akkor most mi tartja vissza? Csak nézett maga elé, fázósan összehúzta magát, pedig idefent mindig meleg van, és azt mondta: fél. Kérdeztem, hogy mitől? Hiszen olyan érdekes az a földi világ.
Elég furcsán nézett rám, és azt felelte, persze, egy halhatatlan angyalnak biztos érdekes.
De ő ott lenn megbetegedhet, megsérülhet, és végül mindenképpen meg fog halni. Amíg idefent van, végtelen az ideje, legfeljebb Barna noszogatja. De odalent már az emberi élete telik, és az valamikor véget fog érni. Ha nagyon szerencsés lesz - amire persze nincs garancia, - akkor talán megússza a kisebb gyerekbetegségekkel, egy-két torokgyulladással, náthával, aztán élhet felnőttként, házasodhat, talán gyereke is lehet, ha lesz egyáltalán valaki, aki őt választja apának. Aztán akkor féltheti a gyerekét, meg a feleségét, és dolgozhat azért, hogy jól éljen a családja. És sose tudhatja, mikor lesz vége az egésznek, mikor kell egyszer csak befejeznie.
Hallgattam Dénest, és nem nagyon tudtam neki mit felelni. Persze, hogy meg fog halni, minden ember meghal egyszer, ez az első szabály az Embertan könyvben. De addig olyan sok mindent megtapasztalhat, annyi mindent csinálhat. Az emberek megszületnek, élnek és meghalnak. Ezen sosem gondolkoztam, hogy ez miért van így. Az mindig sokkal jobban érdekelt, hogy az angyalok miért nem születhetnek meg a Földre.
Mondtam Dénesnek, hogy én szívesen megszületnék helyette.
Először rám meredt, aztán elkezdett nevetni. Most jöttem rá, hogy eddig még mosolyogni se láttam. De most olyan jókedvűen nevetett, hogy rám is rám ragadt, nekem amúgy se kell a szomszédba menni egy kis vidámságért. Így aztán együtt nevettünk addig, amíg a nagy viháncolásban majdnem legurultunk a tanulóhely felhőjéről. Akkor meg azon kellett nevetni, hogy mi lett volna, ha egyszer csak lehuppanunk a földre, köszönünk az embereknek, majd én kitárom a szárnyaimat, elkapom Dénes kezét, és a meglepett emberek orra előtt visszarepülünk ide.
Erre Dénes erősködni kezdett, hogy az én apró szárnyaimmal úgyse tudnám felemelni őt. De el kellett fogadnia, hogy amíg nincs emberteste, addig ugyanolyan könnyű ő is, mit az angyalok. Egyébként is, ha majd nagy őrangyal leszek, akkor ölbe tudok kapni egy embert, és meg tudom menteni. Persze, szigorúan csak vészhelyzet esetén, és láthatatlanul.
A nagy jókedvre odajött Barna is. Látszott, hogy ő is csodálkozik, nem látta még Dénest ilyen vidámnak ő se. Megkérdezte, mi újság, és Dénes nagy lendülettel kivágta, hogy eldöntötte végre, holnap megszületik. Azt már csak felém fordulva súgta, hogy ha már egy kisangyal is az ő helyére pályázik, mégsem lehet az olyan rossz.
Barnán látszott, hogy nagyon örül. Rögtön indult is, hogy megszervezze, minden rendben legyen.
Láttam, ahogy hamarosan megjöttek Dénes szüleinek az őrangyalai, és nagy tárgyalásba merültek. Az apukája őrangyala eleinte a fejét rázta, hogy nem jó, holnap valami fontos megbeszélése lenne a nagy Dénesnek, ezen múlhat az előléptetése. De Barna addig erősködött, amíg rábólintott, azt mondta, beszél a többi őrangyallal, hogy elhalasszák azt a tárgyalást. Barna bólogatott, hogy pont jó, így lesz egy szabad délutánja az apukának, és össze tud hozni egy romantikus estét a feleségének. Aztán már ugorhat is Dénes a földi világba. Úgy láttam, Dénes születésének Barna idefent legalább annyira örül, mint ahogy majd a szülei fognak odalent.
Folyt. köv. 3. nap
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése